Jenő (vagy Lajos) természetrajzához

  • Kálmán C. György
  • 2013. május 17.

Első változat

Ez a nagyon híres karikatúra Robert Leighton alkotása, a New Yorkerben jelent meg 2013 januárjában. Szövege – szabad, de pontos fordításban – ez lenne: „Bazmeg, Escher, gyere csak föl.”

false

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hagyok időt a kedves olvasónak, hogy kiröhögje magát, soká fog tartani.

Megvolt? Na most akkor. A képen két valóságos emberi alak látszik (és egy virtuális, Escher, valahol lent), „akit fametszeteiről és kőnyomatairól ismerünk leginkább, melyeken általában lehetetlen építményeket ábrázolt, a végtelent vizsgálta”.

A kép főszereplője az a munkás, aki lekiabál Eschernek – nevezzük őt Pistának. A kép nézője elsősorban vele azonosul – észleli (a néző is, Pista is), hogy valami baj van, ezért lekiabál annak, akit hibásnak vél. Pista nem is egyszerű munkás, sokkal inkább művezetőféle; ő az, aki megteheti, hogy leordít a tervezőnek (de legalábbis annak, aki a vastraverznek ezt a részét kitalálta), a vezetéknevén szólítja (minden „mérnök úr”, „úr” vagy hasonló titulus nélkül), kissé nyers szavakkal hívja magához. Ha nem is épp egyenrangú vele, joga van így beszélni hozzá, és intézkedni, kifogásolni.

Mert az nyilvánvaló, hogy kifogásolni fog. Pedig az az igazság, hogy nem is ő vette észre, hogy itt valami baj van. Jenő (vagy Lajos) volt az, aki a szegecselést végzi tőle balra (nekünk jobbra), háttal. Jenő (vagy Lajos) azzal ment oda reggel, hogy itt szegecselés lesz, menjen csak föl, vigye a vödörben a szegecseket meg az ütve csavarozót, álljon neki. Hát jó, azt csinálja reggel óta. Hamar észrevette, hogy itt valami bibi van, de hát Pista nagy ritkán kerül csak elő ilyenkor, folyton valami más dolga van, ellenőriz, bemegy az irodára, rendeléseket ad föl, telefonál, intézkedik, a Marikával egyeztet. Jenő (vagy Lajos) nézegette egy darabig, hogy nem lesz ez így jó, de neki csak szegecselnie kell, a többi nem az ő dolga – amikor Pista kijött végre megnézni, hogy áll a szegecselés, akkor megmutatta neki. Pista először azt mondta, hogy nincs semmi baj, jó lesz ez így. Akkor Jenő (vagy Lajos) megpróbálta elmagyarázni, de belefáradt, unta – Jenő (vagy Lajos) ezt utálja a legjobban, a sok dumát. Lassanként Pista is rájött, hogy valami nincs rendben, addigra már Jenő (vagy Lajos) odébb vonult, folytatta a szegecselést, ha hamarabb végez, korábban mehet haza. Akkor kezdett Pista lekiabálni.

Jenő (vagy Lajos) nem hülye, csak a sok dumát nem bírja, matekból is mindig jó volt, csak a levezetések és bizonyítások sose mentek, történelemből és irodalomból is sokat tudott, felelni viszont gyűlölt. Pista meg olyan nyüzsgős, elvégzett valami tanfolyamot, egész elfelejtett szegecselni is, nemsokára építésvezető lesz. Nem baj, Jenő (vagy Lajos) jól elvan így is, hagyják őt békén, oldják meg, ha ilyesmi bajuk van, mint most ezzel az Escherrel. Kidolgozza a munkaidejét, nem okvetetlenkedik, nem beszél sokat, akkor sem szól bele, ha a nagyokosok elmértek valamit vagy ha toldás kell, vésésre van szükség. Jenő (vagy Lajos) szorgalmas és szótlan munkaerő, nyugit akar, csendet, jó kalapácsot vagy ütve csavarozót és megfelelő minőségű szegecseket.

És ha megmondják, kire szavazzon, arra fog szavazni. A többi nem az ő dolga.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.