Jenő (vagy Lajos) természetrajzához

  • Kálmán C. György
  • 2013. május 17.

Első változat

Ez a nagyon híres karikatúra Robert Leighton alkotása, a New Yorkerben jelent meg 2013 januárjában. Szövege – szabad, de pontos fordításban – ez lenne: „Bazmeg, Escher, gyere csak föl.”

false

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hagyok időt a kedves olvasónak, hogy kiröhögje magát, soká fog tartani.

Megvolt? Na most akkor. A képen két valóságos emberi alak látszik (és egy virtuális, Escher, valahol lent), „akit fametszeteiről és kőnyomatairól ismerünk leginkább, melyeken általában lehetetlen építményeket ábrázolt, a végtelent vizsgálta”.

A kép főszereplője az a munkás, aki lekiabál Eschernek – nevezzük őt Pistának. A kép nézője elsősorban vele azonosul – észleli (a néző is, Pista is), hogy valami baj van, ezért lekiabál annak, akit hibásnak vél. Pista nem is egyszerű munkás, sokkal inkább művezetőféle; ő az, aki megteheti, hogy leordít a tervezőnek (de legalábbis annak, aki a vastraverznek ezt a részét kitalálta), a vezetéknevén szólítja (minden „mérnök úr”, „úr” vagy hasonló titulus nélkül), kissé nyers szavakkal hívja magához. Ha nem is épp egyenrangú vele, joga van így beszélni hozzá, és intézkedni, kifogásolni.

Mert az nyilvánvaló, hogy kifogásolni fog. Pedig az az igazság, hogy nem is ő vette észre, hogy itt valami baj van. Jenő (vagy Lajos) volt az, aki a szegecselést végzi tőle balra (nekünk jobbra), háttal. Jenő (vagy Lajos) azzal ment oda reggel, hogy itt szegecselés lesz, menjen csak föl, vigye a vödörben a szegecseket meg az ütve csavarozót, álljon neki. Hát jó, azt csinálja reggel óta. Hamar észrevette, hogy itt valami bibi van, de hát Pista nagy ritkán kerül csak elő ilyenkor, folyton valami más dolga van, ellenőriz, bemegy az irodára, rendeléseket ad föl, telefonál, intézkedik, a Marikával egyeztet. Jenő (vagy Lajos) nézegette egy darabig, hogy nem lesz ez így jó, de neki csak szegecselnie kell, a többi nem az ő dolga – amikor Pista kijött végre megnézni, hogy áll a szegecselés, akkor megmutatta neki. Pista először azt mondta, hogy nincs semmi baj, jó lesz ez így. Akkor Jenő (vagy Lajos) megpróbálta elmagyarázni, de belefáradt, unta – Jenő (vagy Lajos) ezt utálja a legjobban, a sok dumát. Lassanként Pista is rájött, hogy valami nincs rendben, addigra már Jenő (vagy Lajos) odébb vonult, folytatta a szegecselést, ha hamarabb végez, korábban mehet haza. Akkor kezdett Pista lekiabálni.

Jenő (vagy Lajos) nem hülye, csak a sok dumát nem bírja, matekból is mindig jó volt, csak a levezetések és bizonyítások sose mentek, történelemből és irodalomból is sokat tudott, felelni viszont gyűlölt. Pista meg olyan nyüzsgős, elvégzett valami tanfolyamot, egész elfelejtett szegecselni is, nemsokára építésvezető lesz. Nem baj, Jenő (vagy Lajos) jól elvan így is, hagyják őt békén, oldják meg, ha ilyesmi bajuk van, mint most ezzel az Escherrel. Kidolgozza a munkaidejét, nem okvetetlenkedik, nem beszél sokat, akkor sem szól bele, ha a nagyokosok elmértek valamit vagy ha toldás kell, vésésre van szükség. Jenő (vagy Lajos) szorgalmas és szótlan munkaerő, nyugit akar, csendet, jó kalapácsot vagy ütve csavarozót és megfelelő minőségű szegecseket.

És ha megmondják, kire szavazzon, arra fog szavazni. A többi nem az ő dolga.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.